2011. október 31., hétfő

Dubai képekben I.

(Fent) Első este hazafelé egyszer csak belenéztem a visszapillantó tükörbe... Csodálatos látvány volt!
(Lent) Dubai a háttérben, de Dubai az előtérben is...hatalmas sivatagos hézagok különböző lakóterületek között.


(Fent) Érkezünk Dubai egyik "új" központi részébe a sivatag felől
(Lent) Dubai, Sheikh Zayed Road  

 (Fent) Az időm felét még mindig fényképezéssel töltöm...
(Lent) Safa Park, háttérben a Burj Khalifával egy fantasztikus piknikezés után két csodálatos magyar lánnyal



2011. október 27., csütörtök

Hello Dubai!!!

Késve indultunk Genfből. Természetesen a csomag problémát áthidaltuk (a cuccunk felének otthonhagyásával) és 6 órányi nyugalommal előttünk nekivágtunk a repülésnek. Szó se róla, az Emirates kielégítette minden repüléssel kapcsolatos igényünket, kivéve a fedélzeten kínált borok minőségét… ihatatlan volt, bármelyikkel is próbálkoztunk. Nincs mit tenni, nálam még mindig a Swiss a befutó, minden tekintetben.

A repülés utolsó félórájában, testi-lelki felkészülésbe kezdtünk a határon való átlépésünkhöz, mivel úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatva az illegális Dubaiban tartózkodást, külön-külön megyünk át a határon. Miért illegális? Hm, kedves olvasó az Egyesült Arab Emirátusok területén férfi és nő, amennyiben nem házasok, nem lakhatnak együtt és mivel mi tartottunk a kérdéstől, hogy hol szállunk meg és tulajdonképpen, hogyan is képzeltük el a Dubaiban levést, ezért inkább megpróbáltuk megelőzni a kérdés ezzel a szerény kis trükkel…



Időben érkeztünk Dubaiba. Transzfer busz vitt a terminálhoz, ami a legkevésbé egy szokásos terminálhoz hasonlított. Hatalmas fehér belsőtér várt, ahol fehér „terítővel” a testükön és a fejükön Isten reprezentációjaként tevékenykedő arabok vártak. Először is elsétáltattak az iris vizsgálatra, ahol természetesen külön sor vár a nőkre és a férfiakra is. Körülbelül 7-8 nővel előttem, 5 perc várakozás után máris enyém volt a lehetőség, hogy a morcos Istenreprezentáció szemébe nézzek magamban mormolva az „Adj pecsétet a vízumomra, légyszi!” mantrát. Nem tudom, hogy a magamban kérlelés segített –e, de 1 perc alatt ott csücsült a pecsét a papíromon. Vivát!

Majd itt következett a következő sorban állás, ami sokkal hosszabb volt, mi több kifogtam a leglassúbb és legérdektelenebb fehérterítős arab urat… 15-20 perc várakozás után, gyorsan készített rólam egy képet és a harmadik visszakérdezés után végre megértettem, hogy szeretné megtudni, hogy hol a hotelem. Hajajajjj, hát legyen - én megmondtam neki a hotel nevét és fekvését (itt címek nem nagyon vannak, ahogy postai szolgáltatás se nagyon, legalábbis háztól házig semmiképp) és reméltem, hogy ennél több információ majd nem vágyik. Nem vágyott. Vivát!

Pecsét az útlevélben, a vízumon, így beirányoztam a csomagjaimat, persze még gyorsan lecsekkolták mindenki kézi poggyászát, csak hogy érezzük, figyelnek ránk - kedves gesztus.

Mivel az előbbiek és a poggyász átvétel is egy légtérben volt - csak a sorban álló hatalmas tömegekkel és a fehér terítős arabokkal elválasztva- nem kellett sokat sétálni. Ebben az iszonyatosan nagy fehér márványtérben, „hipp-hopp” ráakadtam a genfi járatra, ahol egyes-egyedül a mi csomagjaink keringtek már csak a futószalagon. Jules is megérkezett. A csomagokat, kis tolós kocsira pakoltuk és kifelé indultunk. Körülbelül 3 percbe telt, míg a fehér márványteret átsétáltuk. A kapun kívül kicsit ijesztő módon kismillió, főként indiai arc nézett vissza ránk, akik mind fuvarra vártak, de szerencsére hamar megtaláltuk a mi sofőrünket.

Amikor kiléptünk a repülőtér kapuján vált bizonyossá, hogy most már nincsen miért aggódnunk, és igazából nem is volt…
Jules rám nézett, elmosolyodott azt mondta: „Dubai Baby, Dubai! Hm?”

2011. október 24., hétfő

Indulás

30 kg ide vagy oda, már csak 1 óra és a repülőtéren szembesülünk a rideg valósággal, majd kezdhetjük kipakolni a már bepakoltakat…
Szó se róla, kicsit aggódom – poggyász túlsúly, határátkelés, hotel becsekkolás és persze Dubai…
De hogy mi is a probléma mindezekkel? Ígérem, ha túl leszek rajtuk, egy egész bejegyzést fogok szentelni a témának, de addig „jobb félni, mint megijedni” és előbb túlsúly nélkül csücsüljünk már végre azon fránya repülőn…

Akkor hát, „Viszlát Európa…” és 6 órás repülőút után „Hello Dubai!”…

Hurrá utazunk?!

Csak alig egy nap és testközeli barátságba kerülünk a trópusi éghajlat minden áldott és áldatlan tulajdonságával... Úti célunk az Arab félszigeten elhelyezkedő Omán és Szaúd-Arábia szomszédja a Perzsa öböl gyöngyszeme, a világ egyik legliberálisabb muszlim városa és emírsége: Dubai, avagy az Egyesült Arab Emirátusok.

Franciaország, Alpok, -2 fok kismillió csomag, pakolni való és valahogy sehogy sem akar összejönni az a 30 kg…
Most, hogy már vidám birtokosai vagyunk 2 Dubai-i vízumnak és repülőjegynek azt hittünk, hogy már nem jöhet semmi sem, ami keresztbehúzná a számításainkat. Persze, hogy jött. Természetesen így a távolból –kedves olvasó- az elmesélt probléma nem tűnhet olyan megoldhatatlannak, de itt a „csomagdomb” közepén, kiskakasokként csücsülve mégiscsak az. Tudniillik a repülőgépre feladott személyenkénti poggyászok súlya nem haladhatja meg a 30 kg-ot, mi több (nagyon tessék figyelni!) plusz 10 kg többletsúly vásárlása még ma az interneten, nagyon akciósan: 400 svájci frank, avagy 320 euro, avagy 97 000 magyar forint kőkemény forint… Hm, valami azt súgja bele kell férnünk ebbe a személyenkénti 30 kg-ba…